Ferenc pápa emlékeztetett arra, hogy több mint egy hónap telt el a február 24-én kirobbant "kegyetlen és értelmetlen" háború kezdete óta.
"Mint minden háború, ez is vereséget jelent mindenki, mindannyiunk számára" - mondta az MTI szerint a katolikus egyházfő vasárnapi beszédében.
Szerinte el kell utasítani a háborút, melyben szülők temetik el gyermekeiket, emberek ölik meg korábban sose látott testvéreiket, hatalmasok hoznak döntéseket, és a szegények halnak meg. Ukrajna megtámadása óta az országban minden második gyerek elveszítette otthonát.
"Ez jövőjük elpusztítását jelenti, drámai traumákat okoznak a legkisebbeknek és legártatlanabbaknak, ez a háború állati arca, mivel barbár és szentségtörő" - tette hozzá. Ferenc pápa úgy véli, a háború elkerülhető, és mindent meg kell tenni azért, hogy ne szokjunk hozzá, máskülönben "mindannyian bűnösökké válunk miatta". Az önpusztítás fenyegetésével szemben az emberiségnek rá kell döbbennie, hogy elérkezett a háború megszüntetésének az ideje: "ki kell törölni az emberiség történetéből, mielőtt a háború törölné ki az embert a történelemből" - mondta. Egyúttal ürgette az összes politikai felelőst, hogy kötelezze el magát a "mártír Ukrajna", a fegyverek elhallgattatása, valamint a béketárgyalások érdekében.
Az Ukrajnával kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?