A felvételi tájékoztató anyagok már csak az interneten érhetők el; a www.felvi.hu honlapon folyamatosan frissülő információkat találhatnak az érdeklődők - mondta el a helyettes államtitkár, aki arról is beszélt, hogy a felvételihez egyelőre nincs szükség nyelvvizsgára, viszont plusz pont jár érte: a középfokúért 28 pont, felsőfokúért pedig 40 pont. A nyelvvizsgákért maximum plusz 40 pontot kaphatnak a diákok.
Idén változás az is, hogy valamennyi alapszakra kötelező az emelt szintű érettségi, de így is jár érte a plusz 50 pont.
Kapcsolódó
Horváth felhívta a figyelmet arra is, a ponthatárokat minden esetben a jelentkezők által hozott pontok és az intézményi kapacitások határozzák meg.
Ma 41 olyan szak van Magyarországon, amelyeknél a tárcavezető előzetesen meghatározza a ponthatárokat, vagyis azt a határt, ami alatt nem lehet bekerülni a felvételi eljárásba. Ezeket a ponthatárokat - a tárca döntése nyomán - egységesen 400 pontban határozták meg - fűzte hozzá a politikus.
A gimnáziumba, középiskolába, szakiskolába jelentkezőknek január 18-án kell megírniuk a központi írásbeli vizsgát matematikából és magyarból. A 2020-as tanévre gimnáziumi képzést 546, technikumit 236, szakképző iskolai képzést pedig 168 intézmény hirdet országszerte.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el