A közleményben az új vezérigazgató pályafutását ismertetve azt írták: Rózsa Zsolt okleveles közgazdász-szociológus, több évtizedes vezetői tapasztalattal rendelkező pénzügyi szakember. Az MNV Zrt. élére történő kinevezéséig 2016. júliustól a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének ügyvezetője volt.
Pályafutását gazdasági újságíróként kezdte, majd kereskedelmi bankokban hitelminősítési és kockázatelemzési területen szerzett szakmai és vezetői tapasztalatot. A Concordia Kereskedőház pénzügyi igazgatója volt 2002-től 2008-ig, ezt követően 2016-ig a Belváros-Lipótváros Városfejlesztő Kft.-nél és a Belváros-Lipótváros Vagyonkezelő Zrt.-nél töltött be különböző pénzügyi-gazdasági területeken vezetői pozíciókat.
Kapcsolódó
Az új vezérigazgató a Seszták Miklós korábbi fejlesztési miniszter emberét, Szivek Norbertet váltja, aki augusztus 31-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő éléről, amit a társaság megváltozott feladat- és hatáskörével indokoltak. Szivek Norbert, aki 2015 és 2018 között vezette az MNV-t, a jövőben tanácsadó lesz a nemzeti vagyon kezelésének stratégiai kérdéseiben.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?