A 2017-ben meghirdetett, és annak idején jelentős visszhangot kiváltó nemzeti lőtérprogram első és második ütemében összesen 107 honvédelmi sportközpont felépítéséről határozott a kormány, ezek közül tizenhatot még 2018-ban kellett volna csatasorba állítani az önkéntes honvédelem szolgálatában.
Csakhogy ismeretlen okból annyira megcsúszott a projekt, hogy eddig még csak egy árva alapkövet sem sikerült letenni, hiába minősítették nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségűvé az ügyet - írta a portál.
Kapcsolódó
A május közepén megjelentetett közbeszerzési felhívásokból kiderült azonban, hogy az ország öt városában ( Baja, Balassagyarmat, Újfehértó, Szigetvár és Szarvas) akár már a nyár végén hozzáláthatnak a sportközpontok építéséhez.
A tájékoztatás szerint 712,8 négyzetméter alapterületű, 92 fő befogadására alkalmas, földszintes, tetőtér-beépítéses épületek kivitelezésére várja az ajánlatokat a beruházást lebonyolító BMSK Zrt.
Eredetileg, még 2016. decemberben Lázár János akkori kancelláriaminiszter azt mondta, hogy 197 lőtér létesül a kormány döntése alapján, lövészklubok, klubházak jönnek létre. Erre az akkori tervek szerint 3 év alatt 27 milliárdot költöttek volna.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el