A miniszter azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János pénteken, a bürökráciacsökkentés mellett érvelve, a távirati irodának azt mondta, "ma már sokkal inkább úgy tűnhet: nem a minisztériumnak van háttérintézménye, hanem a háttérintézménynek van minisztériuma", és példaként említette az agrártárca egyik hivatalát, ahol szerinte többen dolgoznak, mint a minisztériumban.
Fazekas Sándor kiemelte: az MVH a gazdákért dolgozik, azért, hogy időben, megbízhatóan megkapják a támogatásokat. A hivatal 2015-ben 232 ezer kérelmet bírált el, és rekordnak mondható 800 milliárd forint agrártámogatást fizetett ki a gazdáknak, miközben mindössze 1150-en fellebbeztek a döntések ellen - fejtette ki. A miniszter hozzátette: Földművelésügyi Minisztérium vezetőinek az a céljuk, hogy a hivatal a jövőben még eredményesebben működjön a magyar gazdák érdekében.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki