A lap szerint folyamatosan érkeznek a nyugdíjasok a szövetkezet irodájába és már több mint százan regisztráltak valamilyen munka reményében.
A szövetkezet alapítói azt mondják: szinte minden területen keresnek munkaerőt: pedagógusokat, orvosokat, szakmunkásokat, betanított munkásokat és takarítókat is. Több cég a szövetkezeten keresztül venné vissza nyugdíjas kollégáit, akik a több évtizednyi munkatapasztalatot és tudást osztanák meg a fiatalokkal.
A szövetkezeti formában dolgozó nyugdíjasok béréből csak 15 százalék személyi jövedelemadót vonnak le és a nyugdíjukat is megtarthatják.
Egy, a lap által megszólaltatott idős nő azt mondta, hogy eddig főként takarítást vállalt, most azonban valami könnyebb fizikai munkát szeretne, hiszen egészséges, szívesen dolgozik.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el