Tavaly öt súlyos munkabaleset történt Heves megyében, ebből egy halállal, kettő csonkolással, kettő pedig életveszélyes sérüléssel járt. A halálos munkabaleset egy gépjavítás során történt, mondta el a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában Veres Pál, a Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi és Munkavédelmi Felügyelőségének igazgatóhelyettese. Az országos statisztikai adatok csökkenő tendenciát mutatnak a halálos munkabalesetek esetében.
Heves megyében 2011-ben kilenc súlyos munkabaleset volt, amelyből négy végződött halállal, 2012-ben pedig öt súlyos munkabaleset következett be. Veres Pál az okok között sorolta a szabályszegő munkavégzést, a munkavédelmi szabályok megszegését. A legtöbb baleset a gép- és a feldolgozóiparban történik, ezt követi a kereskedelem, az igazgatás, a szociális ellátás.
A felügyelőség 2013-ban kiemelten ellenőrzi majd többek között az emelőgépeket, a bányászatban pedig a munkaegészségügyi feltételek megvalósulását.
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye