A tájékoztatás szerint a megbeszéléseken a nemzetgazdasági miniszter kifejtette: Magyarország alapvető érdeke a kohéziós- és agrárpolitika uniós forrásainak megőrzése, ezért a V4-es országokkal együtt nem támogatja azok csökkentését, ahogyan a magyar munkavállalókat hátrányosan érintő kiküldetési irányelv módosítását is aggályosnak tartja.
A közlemény szerint Varga Mihály Marianne Thyssennel folytatott tárgyalásán elmondta: a magyar kormány számára elsőrendű fontosságú a munkavállalók védelme, ezért elfogadhatatlan, hogy a bizottság új javaslatcsomagja bonyolult ellenőrzési és adminisztratív kötelezettséggel sújtaná a magyar fuvarozókat, versenyképtelenné téve így azokat.
A magyar álláspont világos, a járművezetők nem minősülnek kiküldött munkavállalóknak, munkavégzésük része, hogy országhatárokat lépnek át, ezért a kiküldetési irányelv nem terjeszthető ki a szektorra - tette hozzá a tárcavezető.
Az Európai Szociális Alap 2020 utáni forrásfelhasználására Varga Mihály javasolta, hogy az alap a jövőben ne szűküljön le a munkanélküliség kezelésére, forrásainak fontos szerepe lehet ugyanis a munkaerőpiacot érintő további kihívások, így például a munkaerőhiány vagy a digitalizáció hatásainak kezelésében.
Az NGM közölte: Günther Oettingerrel folytatott megbeszélésén az Európai Unió 2020 utáni többéves pénzügyi keretére vonatozó magyar álláspontot ismertette Varga Mihály.
Eszerint az Egyesült Királyság kilépése okozta finanszírozási hiányt, valamint az illegális bevándorlás jelentette többletköltségeket nem lehet a kohéziós- és agrártámogatások csökkentésével pótolni.
Magyarország ezért - a V4-es országokkal közös álláspontot képviselve - támogatja a tagállamok befizetéseinek növelését, egyúttal javasolja a költségvetés bevételi oldalát érintő új források vizsgálatát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Képünk forrása: Pixabay
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban