A nyílt közbeszerzés eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás tette közzé a Közbeszerzési Értesítőben. A becsült ellenérték 1 milliárd 345 millió forint volt.
A nyertes ajánlattevő feladata a NAV által kiírandó közbeszerzések lebonyolítása, valamint az ezekhez kapcsolódó tanácsadás. A felhívás felsorolja, hogy hány és milyen értékű közbeszerzést ír ki a NAV. Az első csoportba mintegy ezer eljárás 35-50 milliárd forint értékben, míg a másodikba mintegy kétszáz eljárás 80-110 milliárd forint értékben tartozik.
Kapcsolódó
A nyertessel március 29-én kötött szerződést az ajánlatkérő. Érvénytelen ajánlatot tett a JURATIO Zrt. vezette konzorcium, amelynek tagja volt az Equinox Tender Kft. és a Laczkó Ügyvédi Iroda. A kizárás indoka, hogy az ajánlatuk nem felelt meg az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
Az Ész-Ker Zrt. - általában az SBGK Ügyvédi Irodával közösen - több közbeszerzési tanácsadási szerződést nyert a miniszterelnökségtől. Ezek összesített értéke eléri a 10 milliárd forintot. (Új autópálya épülhet Magyarországon.)
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
A szélenergiát kellene erőltetni, a földgáztól megszabadulni
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”