A lapnak nyilatkozó szakértő szerint lehetséges, hogy több adózó lenne jogosult a kedvezményre a négymillió munkavállaló közül. H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója úgy vélte, elképzelhető, hogy azért nem élnek többen a lehetőséggel, mert nem tudnak róla, pedig éves szinten a tavalyi 76,5 ezer forinthoz képest idén már 82,8 ezer forinttal lehet csökkenteni az adó összegét - írja az MTI.
Az szja-kedvezmény már 1995 óta igényelhető a betegségek úgynevezett BNO-kódja alapján, például cukorbetegség, Crohn-betegség vagy laktózintolerancia esetén. Magyarországon a felnőtt lakosság harmadát érinti a laktózérzékenység, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint évente átlagosan 770 ezer beteg jelenik meg cukorbetegség diagnózisával a háziorvosánál, az új betegek száma a 35-40 ezret is eléri - írta a lap. (Visszavonulóban a járvány Magyarországon.)
Kapcsolódó
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Már látszik a háború vége: júniusra megállapodhatnak, prózai oka van a dátumnak