A nagytarcsai Jó István vegyes virágméze Az év kiváló magyar méze 2019 díja mellett fajtájának kategóriájában is első helyezést ért el - tájékoztatta az MTI-t Árgyelán János versenyigazgató.
Akácmézből a dobozi Bánfi Lajos nevezte be a versenyre a legkiválóbb tételt. Haász Ferenc, a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület elnöke elmondta, hogy az idén a szokásosnál mintegy harminc százalékkal kevesebb akácmézet neveztek a versenyre, azonban több vegyes méz érkezett be.
Kapcsolódó
A legjobb repcemézzel Gál Attila büszkélkedhet Debrecenből, a legjobb különleges méz kategóriában - ide egyebek mellett a diós, mentás, csokis, hibiszkuszos és egyéb ízesített- és krémmézek kerültek - a hajósi Bercsényi János bodzás akácméze érdemelte ki az első díjat.
A szervezők idén két egyéb fajtaméz kategóriát állítottak fel, ebben a komlói Schneider Attila hárs méze, valamint az iregszemcsei Szabó Tamás édesharmat méze győzött.
Idén 272 nevezés érkezett 110 méhészetből, az ország 90 településéről. A bírálat során több tényezőt vettek figyelembe: a színt, az illatot, az íztisztaságot, a víztartalmat, a termelési tisztaságot és a csomagolást.
A mézeket két körben zsűrizte az ötfős szakmai zsűri, a második körbe 47 minta jutott be, ezeket laboratóriumi vizsgálatnak is alávetették, amin egyebek mellett a fruktóz-glükóz arányt és a pollentartalmat is elemezték.
A győztesek jogosultak arra, hogy jövőre a mézüket egy matricával lássák el, amely igazolja a versenyen elért fokozatot a vásárlók felé.
Legolvasottabb
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Karácsony Gergely az Európai Bizottsághoz fordul Orbán Viktor rendelete miatt
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba