Az ülést követően az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország kezdettől fogva támogatta a bankunió kialakításának befejezését, beleértve a kapcsolódó védőhálókat is.
Az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített tanácskozásán a résztvevők megvitatták az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretei között létrehozandó közös védőháló korai bevezetésének lehetőségét és a döntéshozatali mechanizmusát - tájékoztatott Varga.
Kapcsolódó
A pénzügyminiszter a magyar álláspontot ismertetve kifejtette: a védőháló bevezetése az eurózóna pénzügyi stabilitásának tartós megerősítését célozná. Ez az eddigi kormányközi megállapodás módosításával járna - tette hozzá utalva arra, hogy támogatja az ezzel kapcsolatos technikai megbeszéléseket.
Varga arra is utalt, hogy a védőháló döntéshozatali rendjének kialakítása során elengedhetetlen az eurót használó és a bankunióban résztvevő, de euróövezeten kívüli tagállamok közötti egyenlő bánásmód biztosítása.
A tanácskozáson az euróövezeti országok képviselői beszámoltak az Eurogroup pénteki ülésén tárgyalt témákról, amelyek között kiemelt helyen szerepelt a munkaerő- és termékpiac hatékony elosztásának kérdése, melynek fontos szerepe lehet az unió versenyképességének javításában - olvasható a PM közleményében.
Képünk forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
