Az Értéktár program 2018. december 31-én lezárult - tájékoztatta az MNB az Indexet. A program záródátumát honlapjukon és a korábbi közleményeikben is feltüntették.
A program négy évvel ezelőtt 100 millió eurós, azaz mintegy 30 milliárd forintos kerettel indult, ennek felhasználásáról a bank most azt nyilatkozta a lapnak, hogy "az elkülönített keret egésze nem került elköltésre, egyes beszerzési tételek adminisztratív lezárása még folyamatban van, a végső eredményről tájékoztatni fogjuk a sajtót és a közvéleményt."
Műgyűjtési tevékenységet számos jegybank folytat a világban, többek között az Európai Központi Bank (EKB) is rendelkezik saját kollekcióval, amire az MNB hivatkozik is a honlapján. Az Értéktárral kapcsolatban azonban az EKB-nek kezdettől fogva fenntartásai voltak, 2014-től az éves jelentéseikben például azt írták, hogy a program potenciálisan ellentétes a monetáris finanszírozás tilalmáról szóló uniós rendelkezésekkel, ezért szorosan nyomon követik az alakulását. Az Index szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy a programot nem hosszabbították meg - ugyanakkor kérdésükre az MNB azt válaszolta, hogy az Értéktár program befejezésére nem "az EKB vizsgálata nyomán" került sor.
A múzeumi gyűjtemények gyarapítása azonban klasszikusan állami feladat, amit költségvetési forrásokból kellene fedezni, nem pedig a jegybankon keresztül lebonyolítani. További részletek a cikkben olvashatók.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy