A kormány az elmúlt öt esztendőben, nemzeti és uniós forrásokból több mint 500 milliárd forintot költött ezekre a beruházásokra, s ez a folyamat sem az idén, sem a következő esztendőben sem lassul le - tette hozzá Palkovics László.
A magyar állam 2017 január elsejével átveszi az összes köznevelési intézményt, vagyis a végrehajtás során 58 tankerületi központhoz kerül az állami fenntartású iskolák működtetése. Az államtitkárság törekvései szerint mindebből szinte semmit nem szabad észrevenniük az adott iskola pedagógusainak és diákjainak, hiszen a kormány biztosítja az iskolák működtetéséhez szükséges forrásokat.
A tankerületi központok önálló gazdálkodást fognak folytatni, így az oktatásban szükséges döntéshozatal lényegesen közelebb kerül az adott iskolákhoz, mint a korábbi gyakorlat szerint.
Mindemellett a következő időszakban létrejönnek a tankerületi tanácsok is, amelyekbe várják a térségi önkormányzatok vezetőit, a vállalkozások, valamint a szülők képviselőit is. Így az adott iskolák szakmai munkájában is komoly beleszólása lesz az adott településen élő polgároknak.
Az államtitkár szavait megerősítette Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere (Fidesz) is, aki elmondta, hogy az üdülőváros - eleinte mint fenntartó - a korábbi években több mint 500 millió forintot költött állami és uniós segítséggel az iskolái fejlesztésére, sőt már készen vannak azok a tervek is, amelyek a további fejlesztési célokat szolgálják. Az önkormányzat számára fontos, hogy ne álljanak le a korszerűsítések. Ugyan már sem fenntartója, sem működtetője az iskoláknak Gyula városa, az ingatlanok tulajdonosaként azonban továbbra is felelősséget érez a közoktatásért.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban