Egy uniós szabály miatt a hivatalos adatokat csak azután közölhetik, hogy az utolsó szavazóhelyiségek is bezárnak az EU-ban, ezért május 26-án este 11 órakor teszi közzé az Európai Parlamenti választások eredményét a Nemzeti Választási Iroda - mondta el az InfoRádióban Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Utolsóként Olaszországban zárul le a szavazás.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy előzetes adatokat pártok ennél korábban is nyilvánosságra hozhatnak. Az unió pedig azt tervezi, hogy már 18 órától közzétesz exit poll adatokat.
Az NVI elnöke elmondta, hogy az informatikai rendszer EP-választásokra tervezett része már működik, a honlap biztonsági tesztelése pedig zajlik.
Beszélt arról is, eddig tíz párt jelentette be, hogy indul az európai parlamenti választásokon. Az induláshoz a szervezeteknek legalább 20 ezer ajánlást kell összegyűjteniük.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni