Sölch Gellért egy kóspallagi hagyományőrző és kulturális rendezvény megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány időben meghozott intézkedései nyomán a helyi közösségek összefogása és egymás segítése adott erőt, hogy sikerrel vegyük az első akadályt a koronavírus-járvány idején.
Magyarország olyan erővel rendelkezik, amellyel sikeres nemzet lehet a 21. században, a harmadik évezredben is. Az a szabadság és szuverenitás kellett ahhoz, hogy a kormány időben hozhasson meg intézkedéseket, amelyet még Szent István király államszervező munkája eredményeként, rengeteg áldozattal őriztek meg őseink - idézi a helyettes államtitkárt a közszolgálati média.
Kapcsolódó
A helyettes államtitkár kijelentette: a kormány számára a legfontosabb útjelző a család, ezért minden döntésénél a családokat tartja szem előtt. Harminchárom olyan állami támogatás működik, amely a családokat segíti, az ingyenes tankönyvektől és a támogatott gyermekétkeztetéstől a családi adókedvezményen át a családok otthonteremtési támogatásáig - sorolta. Hozzátette, hogy a családok támogatásából a kormány a járvány alatt sem engedett, sőt még a bővítésükről is döntött, ezért emelkedik jövő júliustól a csed.
Legolvasottabb
Sok autós nem tudja: ekkor kötelező lecserélni a jogosítványt
Vasárnaptól ingyen 340 ezer forint készpénz járhat, mégis rengetegen fizetnek érte
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Ez a legígéretesebb fűtési megoldás itthon, de egy teljes évtized is kellhet, mire a zöld út beérik
A Nézőpont úgy látja, Orbán Viktor alkalmasabb kormányfőnek, mint Magyar Péter
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Ezerforintos parkolási díj bevezetését tervezi az egyik fővárosi kerület
Hétszáz forinttal is drágulhat a cigaretta, cserébe áfát csökkentenek
Megrogyott a forint