Abban az időszakban, amikor az előző szolgáltatónak már, a konzorciumnak pedig még nem volt érvényes szerződése, gyakorlatilag nem volt munkavégzés - mondta az InfoRádiónak Reisinger Mátyás, az RNBH Konzorcium.
Negyvenhét évig a Bábolna Bio végezte a fővárosban a patkányirtást, ám a legutóbbi közbeszerzési eljárást egy kisebb cégekből álló konzorcium nyerte el.
Kapcsolódó
A többhetes kiesés miatt a bejelentések száma megszaporodott, az RNBH már 612 olyan bejelentés kapott az önkormányzattól a szerződés hatályba léptekor, amely még az ő idejük előtt keletkezett. Az új panaszokkal együtt több ezer helyszínen kellett munkát végeznie a cég munkatársainak az utóbbi időben.
Havonta körülbelül ezer új bejelentés érkezik Budapest-szerte - mondta a csoport vezetője.
Ha valaki patkánnyal találkozik, érdemes szakembert hívnia, ugyanis ő tudja, hogy mekkora területet kell kezelni ahhoz, hogy valóban megoldódjon a probléma - hangzik a tanács.
Legolvasottabb
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?