A szakember a főosztályvezetőként egyelőre maradt az államigazgatásban - írja a lap.
Október elsején kezdte meg működését a Nemzeti Népegészségügyi Központ, amelynek vezetésével országos tisztifőorvosként Kovács Attilát bízta meg a miniszter.
Egyebek mellett az ő feladata lett volna koordinálni az új népegészségügyi program elkészítését. A miniszter és Kovács Attila augusztus közepén közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy ősztől indul, és a következő két évben mintegy 2,4 millió 50 és 70 év közötti férfi és nő vesz majd részt.
A komplett szűrési program végig viteléhez szükséges feltételek biztosításával azonban még mindig adós a szakpolitika.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit