A Miniszterelnöki Kabinetiroda válasza szerint bruttó egymilliárd forintot költött a kormány az október 2-i népszavazás most is zajló utókampányára. Ami ugyebár érvénytelen lett.
Bár azt nem tudni, hogy a mostani kampányt meddig folytatja a kormány, az viszont biztos, hogy most is Rogán Antal miniszter szomszédja, Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó két társaság, a Network 360 Reklámügynökség Kft. és az Affiliate Network Kft. lett a kedvezményezett - olvasható a Magyar Nemzetben.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?