Göncz Árpádné 1923. november 16-án született Győrben, Göncz Árpáddal gimnazista éveik alatt ismerkedtek meg, és 1947. január 14-én házasodtak össze Budapesten. Hatvannyolc évet éltek együtt.
Göncz Árpádné az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, bekapcsolódott az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe. Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt, sok éven át a kuratórium elnökeként vezette azt.
Személyesen is sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is.
Sok hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki. Az elhunytat négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az