A Kormány korábban kiírt és azóta sikeresen lezárult önkormányzati töltőtelepítési programjának köszönhetően 75 db önkormányzat részesült vissza nem térítendő állami támogatásban új, elektromos töltőállomások létesítésének céljából. Ennek eredményeképpen legalább 213 töltőberendezés telepítése fog megvalósulni a közeljövőben, összesen körülbelül 535 millió forint értékben - közölte írásbeli válaszában Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a szocialista Mesterházy Attila kérdésére.
Az MSZP-s politikus arról kérdezte a kormányt, hogy hogyan áll a korábban beígért országos villámtöltő-hálózat kiépítése, amelyen az emberek gyorsan tölthetnék elektromos autóikat. Magyar pedig arról is tájékoztatta, hogy a kormány töltőtelepítési programot indított el a közelmúltban, aminek köszönhetően 370 darab töltőberendezés fog létesülni megyei jogú városok és a főváros területén, frekventált idegenforgalmi helyszíneken, kormányzati és központi közigazgatási szervek részére és az autópályák mentén.
Az utóbbi esetben legalább 20 darab (50 kW DC névleges töltési teljesítményű) villám-töltőberendezés kerül létesítésre, mintegy 560 millió forint értékben.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket