A miniszter hangsúlyozta: a tavaly év végi rendkívül sikeres devizakötvény kibocsátásra az amerikai piacon éppen azért volt szükség, hogy a januárban esedékes devizakötvény tőke- és a kamatfizetéséhez szükséges deviza rendelkezésre álljon. A kormányzati devizatartalékok a következő nagyobb, májusban lejáró 500 millió angol fontos kötelezettségre is elegendőek - tette hozzá.
A miniszter kiemelte, hogy az államháztartás finanszírozási helyzete stabil, a magyar állampapírok iránt jelentős a kereslet. Az állami kiadások finanszírozását az Államadósság Kezelő Központ a nyilvánosan is elérhető finanszírozási terv szerint teljesíti.
A gazdasági tendenciák a vártnál jobban alakultak 2013-ban - hangsúlyozta a miniszter. Kifejtette, hogy a költségvetési hiány tartósan a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt van, csökkent az államadósság és - különösen az év második felében - a reálgazdaságban is pozitív folyamatok kezdődtek. Hozzátette: 21 éves csúcson van a foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés pedig az elemzői várakozásokat is meghaladta.
"Magyarország visszaszerezte pénzügyi függetlenségét, és immár az Európai Unió által is elismerten, felelősségteljes gazdaságpolitikát folytat. Nem lesznek megszorítások, hiába riogatja a közvéleményt az ex-miniszterelnök" - fogalmazott.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy