Az országban eddig mintegy ötven praxisközösség kezdte meg működését, azokra európai uniós forrásból 6,6 milliárd forintot fordított a kormányzat. A következő években további száz praxisközösség életre hívására nyílik lehetőség, maximum 80 millió forint értékben. A pályázatok benyújtásának határideje február 28. - tette hozzá.
A hazai egészségügyi ellátórendszer elsősorban az akut betegek ellátására és a krónikus betegek gondozására fókuszál, az új szolgáltatásként megjelenő praxisközösségekkel a lakosság népegészségügyi mutatóinak javítására helyezik a hangsúlyt. Ennek keretében rendelőkben és más helyszíneken az egészségtelen táplálkozás, a dohányzás, a túlsúly, a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében indul a küzdelem.
Kapcsolódó
Ehhez plusz szolgáltatásként többek között védőnők, diabetikus szakemberek, gyógytornászok állnak rendelkezésre, a háziorvosok pedig - többlet javadalmazásért- külön rendelési időben segítik a munkát - mondta.
Legolvasottabb
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép