Rohamosan idősödik, és ebből fakadóan fogyatkozik a házi gyerekorvosi társadalom: az 1500-ra apadt házi gyerekorvosi praxist mára csupán 1400 gyerekorvos látja el, a praxisok 7 százaléka (106 praxis) kiürült, csak helyettesítéssel működik. A régóta megoldatlan strukturális és finanszírozási, egzisztenciális gondok miatt az orvosok egyre motiválatlanabbak, nem látják az alagút végét, a HGYE pedig hiába teszi le minden ciklus döntéshozói elé a konszenzuson alapuló, átfogó javaslatcsomagját a működőképes gyerekellátás érdekében, azzal senki nem foglakozik érdemben - mondta Póta György.
Miközben a kormány egyik legfontosabb üzenete a családpolitika, és a csökkenő szülésszám megfordítása, nincs nyoma a súlyos gondokkal küzdő gyerekellátás megerősítésének. Az elmúlt 4-5 évben 7 százalékkal csökkent a házi gyerekorvosi praxisok száma, s csak azért nem többel, mert egyes önkormányzatok ráébredtek, hogy akár helyettesítéssel is, de támogatni kell a praxis fennmaradását. Ez azonban hosszú távon nem megoldás, már csak azért sem mert a 70 év körüli házi gyerekorvosi gárda már fizikailag sem bírja a plusz terhelést. A finanszírozás is ez ellen dogozik, a helyettes ugyanis nem kapja meg a teljes összeget, így anyagilag is rosszul jár és segítőket sem tud felvenni - hangsúlyozta a HGYE elnöke.
A kormány csak a népegészségügyi szűrésre koncentrál
A házi gyerekorvosok hiánya miatt racionalizálni kellene az ellátást, hogy a kisebb orvosi létszám képes legyen a nagyobb populáció ellátására, alapvető szerkezeti, pénzügyi és szervezési lépésekre lenne szükség. A HGYE elnöke a legnagyobb gondok közé sorolta, hogy a kormány csak és kizárólag a népegészségügyi szempontokat veszi figyelembe és népegészségügyi szűrőprogramokhoz delegál pénzt, az alapellátást is a népegészségügyi szűrőprogramok helyszínének tekinti csupán, nem ismerve el, hogy ott definitív/gyógyító ellátás folyik, aminek a működtetéséhez már második éve nem kapnak központi támogatást.
Az alapellátás finanszírozásának jövő évi növelése óriási csúsztatás Póta szerint. A 2020-as költségvetésben e soron szereplő 10,5 milliárdos pluszból ugyanis 9,5 milliárdot a fogorvosok finanszírozására fordítják. Ez a hatalmas lemaradása miatt indokolt, csakhogy máshova gyakorlatilag semmi nem jut. A Három generációval az egészségért uniós program csak az összes praxis töredékét, 10-12 százalékát érinti, és nem jelent fogódzkodót az egzisztenciális bizonytalanságok ellen - fejtegette a HGYE elnöke.
Támogatják a MOK kezdeményezését
Az utánpótlás erősítése nem képzelhető el vonzó bérezés nélkül, ezért a HGYE támogatja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) 900 ezer forintos kezdő bruttó szakorvosi bérre irányuló kezdeményezését. Jelenleg egy átlagos házi gyerekorvosi praxis havi 1,4-1,5 millió forintot kap a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) (ezer fős, kártyás praxist figyelembe véve), aminek az egyharmada azonnal a vállalkozáshoz kapcsolódó közterhek fedezeteként visszakerül az állami költségvetésbe. A maradékból kell kigazdálkodni az alkalmazott bérét, a rezsit és az eszközöket is a háziorvosi béren kívül, amelyre nem marad több nettó 3-400 ezer forintnál.
Az utánpótlás érdekében emelni kellene a képzési kvótát, hiszen már idén is lényegesen többen jelentkeztek házi gyerekorvosi szakképzésre, mint a 40 fős keret. Nem hagyható el a struktúra racionalizálása, csoportpraxisok kialakítása. Csakhogy ez nem a szűrőprogramok szervezésére és menedzselésére irányuló közös munkát jelent - mint ahogyan az ágazati vezetők használják a fogalmat - hanem több bevont segítővel és több házi gyerekorvossal folytatott teammunkát, ahol a plusz tevékenységekre külön finanszírozás jár - oszlatta el a csoportpraxis működésével kapcsolatos tévhiteket Póta György.
Senki nem foglalkozik a javaslataikkal
Szintén finanszírozási kérdés a házi orvosok és a házi gyerekorvosok hatásköri listái közötti különbségek elismerése - jegyezte meg a HGYE elnöke. A szervezési dilemmák között a házi gyerekorvosok szakmai magányosságát oldó kollegiális vezetői rendszer szükségességét emelte még ki az átalakítási lépések között, erről a 2015-ben kiadott alapellátási törvény ugyan rendelkezik, és a harmadszori nekifutásra a kiválasztások is megtörténtek augusztusban, azonban kinevezésekre még mindig nem került sor.
Baj lesz így
A házi gyerekorvosok 2009 óta számos, konkrét megvalósíthatósági számokkal, cselekvési tervvel ellátott, komplex javaslatcsomagot tettek le a döntéshozók asztalára egy működő gyerekellátás felállítása érdekében, javaslataik azonban visszhang nélkül maradtak, most pedig már azt sem lehet tudni, valójában kivel lehetne érdemben tárgyalni a változtatás sarokpontjairól - mondta Póta György. Egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy ha a trend nem változik, praxisok és a házi gyerekorvosok így fogynak a rendszerben, akkor nem biztos, hogy öt év múlva mindenkinek lesz gyerekorvosa, akinek most van. Ez pedig nem csak minőségi zuhanást hoz az ellátásban, de drasztikusan megemeli a gyerekgyógyászati fekvőbetegellátás-kapacitások iránti igényt.Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)