A törvény 2013. július elsején lépne hatályba, és felhatalmazná a kormányt, hogy megállapítsa többek között a használati díjfizetésre és az útdíjfizetésére kötelezettek körét, valamint a díjkategóriákat és a kiszabható bírságok összegét. A fizetésköteles utakat és útszakaszokat külön rendeletben állapítaná meg a közlekedésért felelős miniszter. (Közben érik a botrány az útdíjtenderen?)
Az országos közúthálózat üzemeltetése, fenntartása és fejlesztése, a forgalom időszakos és helyi szabályozása, a környezetbarát közlekedési módok előnyben részesítése, valamint a társadalmi és környezeti költségek megjelenítése szükségessé teszik, hogy az úthasználók a közútkezelés és fejlesztés költségeihez az úthasználatuk arányában járuljanak hozzá, és a járművek környezetvédelmi szempontú korszerűségét is tekintetbe vevő arányos díjszabási rendszer jöjjön létre - olvasható a tervezetben.
A törvény tartalmazza majd többek között az útdíj és annak megfizetése részleteit, a díjfizetés alól mentesülők körét, a bírság meghatározásával kapcsolatos alapelveket, illetve a díjak felhasználásának alapelveit, és az ellenőrzés részleteit.
A tervezet szerint a bírság mértékét úgy kell megállapítani, hogy az arra ösztönözze a díjfizetésre kötelezetteket, hogy az előírt díjat megfizessék. A jogerősen kiszabott és határidőben meg nem fizetett bírság köztartozásnak minősül és adók módjára kell behajtani.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket