A kormány egy 2016 végén megjelent salátatörvénybe rejtette, hogy az önkormányzatok a reklámhordozók, vagyis hirdetőoszlopok, utcabútorok és óriásplakát-tartók után adót vethessenek ki 2018 január 1-jétől. Ennek mértéke egy négyzetméter reklámfelület után havi 10-12 ezer forint lehet, vagyis egy 12 négyzetméteres óriásplakát után évi 144 ezer forint adót kell fizetni.
Az Indexnek a Magyar Reklámszövetség által megküldött adatokból kiderül, 120-130 település megadóztatja a plakátokat, ezen önkormányzatok 90 százaléka pedig a maximális összeget rótta ki. Az ország közel 3200 önkormányzatának ez a 10 százalékát sem jelenti, azonban ennek a 130-nak a területén van a külterületi reklámfelületek 85-90 százaléka.
Budapesten például az összes fideszes vezetésű önkormányzat beleírta a helyi adószabályaiba ezt az új adót, és így tett a legtöbb vidéki önkormányzat is - írja a portál, mely szerint az önkormányzatoknak meg kell küldenie a hirdetőknek, hogy hány darab reklámhordozójuk van és azok mekkorák. Az ez alapján kiszámított adót pedig két részletben, március 15-ig és szeptember 15-ig kell majd befizetniük.
Összességében emiatt a pártoknak jóval többet kell majd fizetniük az óriásplakátokért a kampányban.
Január 18-ig kellett nyilatkozniuk a tévéknek, hogy közzétesznek-e politikai hirdetéseket. Az RTL Klub eddig a kereskedelmi adók közül egyedüliként jelezte, hogy ingyen leadja a kampányszpotokat, a TV2 és a Hírtv viszont nem közvetíti ezeket.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)