Dorosz Dávid arra számít, hogy ezekkel az intézkedésekkel radikálisan javítani lehet a főváros levegőminőségén - írja az Index az RTL Híradójában elhangzottakra hivatkozva.
A portál továbbá emlékeztet, hogy a dugódíjra 2015-ben már pontos fővárosi elképzelések voltak: Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kétlépcsős javaslatot tettek a kerületek a fővárosnak a bevezetésére. Az akkori terv arról szólt, hogy az első lépcsőben lesz egy Budapest-matrica, aminek érvényessége a főváros teljes közigazgatási területére kiterjedne (a megyei matricához hasonlóan). Ennek ára a tervek szerint 5000 forint lett volna évente. Második lépcsőben pedig kialakítottak volna egy szűkebben vett 2. belvárosi zónát, külön díjjal. Ennek határát nem határozták meg, de Tarlós akkor úgy nyilatkozott, hogy inkább a városmagot védené.
Kapcsolódó
A dugódíj bevezetése egyébként a 4-es metró megépítésének EU felé vállalt feltétele volt, amiről még Demszky Gábor idejében döntöttek.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap
