A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) debreceni munkatársai bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást egy tízfős társaság ellen, akikről kiderült, hogy 2019-ben szervezetten értékesítették a Budapesten, Pest és Hajdú-Bihar megyében beszerzett kábítószert.
Az NNI egységei 2019. szeptember 10-én összehangolt razzia keretében Budapesten, Törökbálinton, Debrecenben és Szegeden egyszerre tartottak kutatásokat, melyek során összesen 522 gramm amfetamint, 800 gramm marihuánát, 180 darab extasy tablettát, valamint a kábítószer porciózásához, méréséhez, tárolásához, hígításához szükséges eszközöket foglaltak le. Ezen kívül fegyvereket is találtak, valamint közel tíz millió forint értékben gépkocsit és készpénzt foglaltak le, melynek megtalálásában bankjegykereső kutya is segített - derül ki a rendőrségi közleményből.
A társaság hat férfi és három női tagját bűnügyi őrizetbe vették, és letartóztatásuk indítványozására előterjesztést tettek.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni