A rendőrségnek márciusban jutott tudomására, hogy a Pest megyei ingatlanban kábítószert termesztenek, majd miután azonosították, októberben elfogták a házban rendszeresen megforduló 42 éves budapesti férfit.
A házkutatás során a nyomozók egy 157 tőből álló, professzionálisan felszerelt marihuánaültetvényt, továbbá 17 gramm fehér színű, por állagú anyagmaradványt és növényi magokat találtak. A férfi budapesti otthonában tartott kutatásnál pedig több mint két kilogramm fehér színű kábítószergyanús anyagmaradványt, majdnem nyolc kilogramm zöld színű növényi anyagmaradványt, digitális mérlegeket, önzáró tasakokat, valamint 6,5 millió forint készpénzt foglaltak le. Az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint a lefoglalt anyag amfetamin és marihuána, feketepiaci értékük körülbelül 26,5 millió forint.
A nyomozók a férfit jelentős mennyiségű kábítószerrel történt kereskedelem gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és indítványozták letartóztatását.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni