A létminimum összege azt mutatja, hogy mekkora jövedelem szükséges egy háztartásnak ahhoz, hogy biztosíthassa tagjai számára a folyamatos életvitellel kapcsolatos szerény - a társadalom adott fejlettségi szintjén konvencionálisan megfelelőnek minősülő - szükségletek kielégítését. A Policy Agenda idén májusban közölt adatai szerint ennek egy főre jutó összege 2017-ben 90 450 forint volt. A nyugdíjas létminimumot 81 405 forintra becsülték.
A Pénzcentrum a héten közérdekű adatigénylés keretében jutott hozzá a Magyar Államkincstár által folyósított nyugdíjakkal kapcsolatos, 2018. januári adatokhoz, melyek szerint 1 997 898-an volt azok a nyugdíjasok, akiknek belföldre folyósítottak. Ezeknek az embereknek a harmada viszont 100 ezer forint alatti nyugdíjban részesül - írja a portál a Nyugdíjasok Országos Képviseletének csütörtökön megtartott fórumáról szóló beszámolójában.
Lehangoló adat, hogy 583 358 nyugdíjas 50 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjat kap itthon. Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője szerint a nyugdíjas létminimumot sem elérő bevétellel rendelkező háztartásban él mintegy 155 ezer idős ember. Arról is beszélt, hogy míg a minimálbér összege 2018-ban (bruttó 138 ezer forint) eléri, sőt, meg is haladja a létminimum összegét, a nyugdíjminimum (28 500 forint) messze elmarad a nyugdíjas létminimum összegétől.
Kutatást is végeztek arról, hogy szakszervezeti tagok egyetértenek-e azzal, hogy a nyugdíjas létminimum és a nyugdíjminimum (ami jelenleg ) összege azonos legyen. A válaszadók 51 százaléka ezzel egy állásponton van, 9 százalék szerint ezt az ország gazdasági ereje nem bírná el, 23 százalékuk úgy látja, hogy aki keveset dolgozott korábban, az kevés nyugdíjat is érdemel, 17 százaléknak pedig nem volt véleménye.
Kis Ambrus ismertetett egy másik kutatást is, amiből kiderül, hogy a dolgozó magyar emberek legnagyobb félelme, hogy nyugdíjasként komoly anyagi problémái lesznek.
Az alacsony nyugdíjak oka lehet, hogy sokan korábban ugyan dolgoztak, de nem bejelentve, ami után nem kaptak se szolgálati időt, se a bérük nem növelte az ellátmány összegét.
A fotó forrása: Shutterstock.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban