A Pénzcentrum közérdekű adatigénylés keretében kapta meg a Magyar Államkincstártól a 2018. januári nyugdíj-folyósítási adatokat. E szerint 1 997 898 volt azoknak a nyugdíjasoknak a száma, akiknek belföldre folyósítottak öregségi nyugdíjat. Ezeknek az embereknek a harmada 100 ezer forint alatti nyugdíjban részesül. Magyarországon 583 358 nyugdíjas 50 és 100 ezer forint közötti öregségi nyugdíjat kap.
7705 nyugdíjasnak külföldre folyósítják az 50 és 100 ezer forint közötti nyugdíját.
Sokan vannak, akik számára az 50 ezres nyugdíj is csupán elérhetetlen álomnak tűnik - írja a portál. A januári adatok szerint 69 ezren kapnak havonta 28 500 forintot, vagyis a törvény által megállapított öregségi nyugdíjat (aminek összege egyébként 10 éve nem változott ). A Magyar Államkincstár azonban a Pénzcentrummal közölte, ez a főellátás összege, tehát a kiegészítő ellátásokat ez az összeg nem tartalmazza.
Ugyanakkor vannak, akik ennél is kevesebbet kapnak: 3267 személynek 25 ezer forint alatti a nyugdíja. Vagyis a nyugdíminimumnál is van lejjebb. Ráadásul ez az összeg már tartalmazza az öregségi nyugdíj mellett folyósított kiegészítéseket is. 1494-en pedig 25 ezer és 29 990 forint közötti összegből kell, hogy gazdálkodjanak - olvasható a cikkben. (Tömegeket szegényít el a nyugdíjrendszer - ezt a cikket olvasta?)
A kép forrása: Shutterstock.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek