Húsvétkor is utazásra készül a magyarok nagy része: a szálláshelyek üzemeltetői élénk látogatottsággal számolnak április közepén például a jellegzetes borvidékeken, az Őrségben, a nyugat-dunántúli és észak-magyarországi településeken, illetve a főváros környéki régióban, a Balatonnál, továbbá a kastélyok, nemzeti parkok, gyógyvizes pihenőhelyek környékén - írja a Magyar Nemzet.
Ahogy márciusban, ezúttal is főként a wellness jellegű pihenést részesítik előnyben a magyarok, emellett egyre többen fizetnek be a természetközeli kikapcsolódást és a húsvéttal kapcsolatos családi, tavaszköszöntő programokat kínáló szolgáltatásokra. Tavalyhoz képest mindenütt legalább 15-20 százalékkal emelkedtek az árak, leginkább a magas energiaköltségek, a munkaerőhiány és az élelmiszer-alapanyagok drágulása miatt.
Több régióban nyolcvan százalék fölötti telítettséggel számolnak húsvétkor a négycsillagos hotelek, miközben egyre keresettebbek a felújításokon átesett panziók, vendégházak is, illetve a szezonkezdetre készülő magánszálláshelyek – jelezték a piaci szereplők. A szórás igen nagy: akad olyan népszerűbb vidéki szálloda, ahol csaknem négyszázezer forintért lehet három-négy napos utazási csomagot foglalni húsvétra, de olyan ajánlatokat is találnak az érdeklődők, amelyeket még jóformán a tavalyi árakon, személyenként néhány tízezer forintért vehetnek igénybe ebben az időszakban.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban