Az Állami Számvevőszék elnöke, a Költségvetési Tanács tagja a Pénzügyi Szemle online kiadásában kedden megjelent interjúban kifejtette: az adósságszabály szempontjából a jövő évi költségvetési javaslatban, illetve annak mai állapota szerint van tartalék, ami fontos lehet a 2013-as kockázatok kezelése miatt. Minden más tényezőt változatlannak feltételezve, 1038,1 milliárd forintos deficit mellett is teljesül az adósság-előírás, az, hogy az államadósság-mutató csökkenjen. Ennek alapján a hiány 360,8 milliárd forinttal magasabb lehetne, mint a tervezett.
Az elnök kiemelten fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy ez a 360 milliárdos hiánynövekedés a deficitet a GDP 3,4 százalékra növelné, ami a maastrichti kritérium teljesülését nem biztosítaná. 2013-ban tehát még nem az adósságszabály teljesülése, hanem a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének szándéka a szigorúbb feltétel a költségvetési tervezésben. Természetesen Magyarország saját jól felfogott érdeke is az, hogy ne térjen le a költségvetési hiány mérséklésének útjáról, de azt látni kell, hogy a Költségvetési Tanács hatókörébe tartozó adósságszabály szempontjából létezik ez a tartalék - mondta.
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni Domokos László szerint, hogy az államadósság-mutatókban most meglévő tartalék jövőre elfogyhat. Ez arra figyelmeztet, hogy újra kell gondolni a költségvetési tartalékok kérdését. Mindenképp szükséges az évközi tartalékok megemelése, hiszen a Stabilitási törvény előírja az államadósság-szabály betarthatóságának kontrollját a féléves adatok alapján és a költségvetés módosítását, ha a szabály betartása veszélyben van. Következésképpen egy kedvezőtlenebbé váló gazdasági környezetben a költségvetés teljes átírása csak akkor kerülhető el, ha a költségvetési törvényjavaslat, majd maga a törvény e helyzetek kezelésére megfelelő tartalékokat irányoz elő - mondta.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy