A szabad felhasználású Diákhitel1-et több mint 20, a képzési költségekre fordítható Diákhitel2-t pedig csaknem 20 százalékkal többen vették fel idén - mondta el Magyar, akit idén neveztek ki a központ vezetésére.
Jelenleg 177 ezer élő szerződése van a központnak, idén eddig több mint tízezren éltek a kedvezményes hitelfelvételi lehetőséggel - tette hozzá.
Kapcsolódó
A vezérigazgató szerint a bővülés annak köszönhető, hogy a szülők és a diákok egyaránt felismerték, a diákhitel sokkal inkább támogatásnak minősül, mint klasszikus értelemben vett hitelnek.
Az alacsony kamat - a Dikákhitel1 esetében 1,99 százalékos, a Diákhitel2 pedig kamatmentes - mellett családtámogatási kedvezmények is vannak: a diákhitellel rendelkező édesanyáknak második gyermekük születésekor a hitel felét, a harmadik gyermek születésekor pedig a hitel teljes összegét elengedik - emlékeztetett.
Magyar Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy aki még a téli szünet előtt szeretné megkapni a Diákhitel1 teljes féléves összegét, ami 350 ezer forint, annak november 15-ig kell ezt igényelnie.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el