Soha nem volt ekkora igény a diákhitelekre, idén mintegy 40 ezer új igénylés érkezett, ami háromszorosa a tavalyi számnak. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy több mint 32 milliárd forint értékben folyósított hiteleket a Diákhitel Központ 2020-ban, amire a társaság 2001-es alapítása óta nem volt példa - derült ki Magyar Péter beszámolójából. A statisztikák szerint minden ötödik hallgató él a lehetőség valamilyen konstrukciójával.
A Diákhitel1 esetében a kormány döntése alapján már havi 150 ezer forint igényelhető, ezáltal akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz is hozzájuthatnak a hallgatók, rendkívül alacsony kamat mellett.
Köszönhetően a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek és a hitelbírálat, valamint biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető termékeknek, a hallgatók között évről évre emelkedik a diákhitelek iránti kereslet - fogalmazott a vezérigazgató.
A diákhiteleket igénylők jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra, így ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok