Központi intézkedés, legalábbis az állami fenntartású iskolákban biztosan nem történt, máskülönben a Révai Gimnázium is kapott volna utasítást – mondta az InfoRádióban Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója. A hír, amely szerint egyre több intézményben kötelező a maszkviselés, egyáltalán nem lepte meg az igazgatót, hiszen egyrészt már az őszi szünet előtt volt erre példa, másrészt a fertőzéssel kapcsolatos adatok is azt mutatják, hogy a vírus egyre jobban terjed, ami alól az iskolák sem lehetnek kivételek. „Mint megelőző intézkedés pedig, az adott közösség dönthet hasonló kérdéseben.”
A Nemzeti Pedagógus Kar elnökének tudomása szerint a tanévkezdés óta eltelt nagyjából két hónap alatt az általános iskolák 4-5 százalékában kellett valamilyen tanügyi intézkedést hozni a koronavírus-fertőzés miatt, a középiskolákban viszont a szám elenyésző volt, ami nyilvánvalóan összefügghet azzal, hogy a 12 év feletti tanulók oltást kaphattak, és sokan éltek is a lehetőséggel.
Kapcsolódó
Horváth Péter úgy látja, az elkövetkezendő hetek nagyon kiszámíthatatlanok lesznek, ezért mindenre fel kell készülniük az intézményeknek.
A középiskolákban, miután az oltottság, mind a diákok, mind a pedagógusok körében meglehetősen nagy, kevésbé számít korlátozásokra, szemben az általános iskolákkal, ahol a gyerekek még nem kaphattak oltást. „Különösen az alsósok veszélyeztetettek, illetve a szüleik, ha esetleg még nem kaptak oltást, és emiatt többen kerülhetnek karanténba.”
Horváth Péter a vírus felfutásával számolva azt gondolja, az intézkedések egyre gyakoribbak lesznek, érintve például a középiskolás szalagavatókat, amivel kapcsolatban az iskolák egyre óvatosabbak, de említhetők a külföldi utazások, amik már az illetékes tárca engedélyéhez kötöttek - hangzott el az InfoRádióban.
Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?