Az infláció elszabadulása, a rezsiköltségek emelkedése jelentős terhet jelent a vendéglátásnak, amely nehéz időszak elé néz. Az árak emelkedése miatt az éttermekben, kávézókban, hotelekben járók száma is csökkenhet. így felértékelődik a vendéglátásban élőknek extra pénzt jelent a borravaló, ám nem mehetnek biztosra.
Hányan? Mennyit?
A magyarok legnagyobb része, 10-ből 4-en a kiszolgálástól teszi függővé, hogy ad-e jattot - derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból. Jelentős, 28 százalékos azoknak az aránya, akik a megszokott, 10 százalékot fizeti. A magyarok majdnem hatoda viszont egyáltalán nem ad borravalót. Két évvel ugyanerre a kérdésre adtak választ a megkérdezettek: akkor 30 százaléka mondott a 10 százalékos borravalót, szintén 30 százalékuk a kiszolgálástól tette függővé az extra pénzt. Azaz utóbbiak aránya jelentősen nőtt. 
A mostani felmérés szerint a jó szolgáltatásért kicsit több nő fizetne többet, mint a férfiak. Ugyanakkor a férfiak 5 százaléka több mint 10 százalékot ráfizet, ez a nőknek mindössze 2 százalékára jellemzi.

Minden korosztályban többségben vannak, akiknél kiszolgálásfüggő a borravaló. Ugyanakkor a fiatalok 21 százaléka 10 százaléknál kevesebbet ad. A 60 felettiek pedig a 10 százalékos "szabályt" követik.

A diplomásokra jellemző leginkább a 10 százalék, de köztük vannak a legtöbben, akik az elégedettségüktől teszik függővé, mennyivel honorálják a kiszolgálást. Az alapfokú végzettségűek táborában a legjelentősebb - 18 százalékos - azoknak az aránya, akik egyáltalán nem adnak jattot.


Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona