A márciusban elindított - a maximum 10 millió forintos átutalásokat legfeljebb 5 másodpercen belül - célba juttató azonnali fizetési rendszer szeptembertől bővült: az úgynevezett kötegelt átutalások is mehetnek a rendszerbe.
Ez azt jelenti, hogy egyszerre több utalást is lehet indítani, például egy cég vagy szervezet a fizetéseket is átutalhatja ezzel a gyors módszerrel.
A Magyar Államkincstár (MÁK) ugyanakkor szeptemberben közölte, hogy a nyugdíjakat továbbra is az úgynevezett éjszakai átutalási rendszerben utalják.
Bármilyen változás (például a nyugdíjak azonnali utalási rendszerben történő megküldése) a Giro Zrt. és az elszámolásban érintett kereskedelmi bankok bevonásával megvalósuló, átfogó eredményes tesztelés és előzetes, hivatalos ügyfél tájékoztatást követően történhet
- áll a MÁK szeptemberi tájékoztatójában.
A kincstár nyugdíjnaptára szerint idén októberben 9-én utalják a nyugdíjakat, novemberben 11-én, decemberben viszont jóval korábban, már a hónap elején, 1-jén megtörténik az utalás. A bankszámlára történő utalásnál a jóváírás az utalás napját követő munkanapon történik meg. Akik postai úton kapják a nyugdíjat, azok az úgynevezett postai kifizetési naptárban meghatározott napon jutnak hozzá az adott összeghez.
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal