A szeptemberi közel 500 milliárd forint után novemberben mintegy 375 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt át az Európai Bizottság a magyar kormánynak - derül ki a Portfolio grafikonokkal illusztrált összesítéséből, amely szerint így jobb helyzetbe került a magyar költségvetés és akár elindulhatna a nyertes pályázók kifizetése is, de ez egyelőre nem látszik.
A karácsonyi ajándéknak is vehető jóváírás azután, hogy az Európai Bizottság 2018-as költségvetési zárszámadásának (discharge) keretében a Költségvetési ellenőrző bizottság számára készült kérdőív válaszai alapján, hogy a magyar kormány inkább bevállalta az Európai Bizottság által a 2014-2020 közötti időszak szabálytalan uniós pénzfelhasználására megállapított 10 százalékos átalánybírságot. Így összesen 500-600 milliárd forint is lehet a magyar költségvetésre rótt bírság. Igaz, a kormány állítja, hogy eleve számoltak a levonással, ezért is szerződtek 110 százalékára az uniós forrásoknak.
A most elutalt mintegy 375 milliárd forintnyi EU-támogatásból - a portál összesítése szerint - a Pénzügyminisztérium novemberre csak 220 milliárdot számolt el. De a karácsonyi pénzosztás mégsem indult be: november elejétől december elejéig ugyanis csak 1211 új pályázati nyertest hirdetett ki, akiknek alig 34 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg, illetve a 4 hét alatt összesen csak 74 milliárd forintot fizetett ki a nyerteseknek.
Viszont így is érdemben csökkent a kormány által megítélt támogatások és a Brüsszelből megjött fedezet közti különbség: már 3496 milliárd forintnyi utólagos fedezet jött az EU-tól, ami a 7 éves brüsszeli keret 43,8 százalékának felel meg. De még mindig 3000 milliárd forintnál is nagyobb tételt finanszírozott elő a kormány.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot