A Pénzügyminisztérium (PM) által pénteken az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint az eseményen Varga Mihály elmondta, a brexit következtében szükségessé váló magyarországi jogszabály-módosításokat és szakpolitikai intézkedéseket a kormány már előkészítette.
A miniszter kiemelte, "az elmúlt években elért eredményeink azt is jelentik, hogy a magyar gazdaság a külső körülmények változásaival szemben is jóval ellenállóbb, ezért a lehetséges rendezetlen brit kilépés sem okozhat jelentős visszaesést."
Kapcsolódó
Varga Mihály közölte, az október 17-18-i állam- és kormányfői tanácskozás fő kérdése a brexit lesz, amelynek középpontjában - a brit belpolitikai fejlemények tükrében - újabb meghosszabbítás, illetve a rendezetlen kilépésre való felkészülés áll majd. Az uniós csúcsig a kilépési megállapodás újratárgyalására nincs érdemben sem mód, se igény az EU részéről - tette hozzá.
Az értekezleten folytatódott az eurózóna-költségvetés fennmaradt kérdéseiről szóló vita, ezen belül a források elosztásának kérdése, amely továbbra is megosztja a tagállamokat. Magyarország továbbra is kitart amellett, hogy a módszertan kialakításánál nemcsak a népességi adatokat, hanem egy-egy ország relatív fejlettségi szintjét is figyelembe kell venni, hogy az arányos és igazságos finanszírozási elvek érvényesülése érdekében a számításokba az egy emberre jutó GDP-adatokat is be kell vonni - hangsúlyozta Varga Mihály, a PM közleménye szerint.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető