A helyszíni ellenőrzések során mindenekelőtt a működéshez, valamint a termékek nyomonkövetéséhez szükséges dokumentációt vizsgálták a szakemberek. A tapasztalatok alapján a Nébih a kötelező jogszabályi előírások – így különösen az alábbiak – szigorú betartására hívja fel az érintettek figyelmét - olvasható a Nébih honlapján.
Az akció során, a nyomonkövethetőség érdekében, a felvásárolt termékek jelölésének, valamint a hozzájuk tartozó számlák, szállítólevelek, felvásárlási jegyek és egyéb dokumentáció ellenőrzésére is sor került. Az ellenőrök emellett kiemelt figyelmet fordítottak a permetezési napló meglétére, annak tartalmi megfelelőségére (pl. az adott kultúrában engedélyezett-e a felhasznált növényvédő szer, dózis stb.) is.
Kapcsolódó
Kiemelten fontos, hogy a termelőknek, felvásárlással, feldolgozással foglalkozó vállalkozásoknak a tevékenység minden szakaszában biztosítaniuk kell az élelmiszerek, az élelmiszerbe bekerülő vagy vélhetően bekerülő egyéb anyagok útjának nyomonkövethetőségét. Ezen túlmenően a forgalomba hozott élelmiszereket el kell látni olyan címkékkel vagy azonosító eszközökkel, amelyek az előírt dokumentáción és információkon keresztül lehetővé teszik a termékek nyomonkövetését. Az értékesítési célra szánt növény, növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédőszeres kezelésekről pedig folyamatosan nyilvántartást kell vezetni - figyelmeztet a Nébih.
A hivatal arra is felhívja a bodzafeldolgozók és -felvásárlók figyelmét, hogy a fentiek betartására irányuló hatósági ellenőrzések a jövőben is folytatódnak. Amennyiben a szakemberek a helyszíni ellenőrzések során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, vagy más hatóságok hatáskörébe tartozó jogszabálysértés tényét vagy annak gyanúját észlelik, a társhatóságot hivatalból tájékoztatják.
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon