Gyöngyösi Márton, a Jobbik friss elnökhelyettese az ATV Egyenes Beszéd című műsorában nehezen, de elismerte a műsorvezető kérdésére, hogy nem arra költötte azt a pénzt, amelyet a választópolgároktól az Állami Számvevőszék által kiszabott bírságra kért, hogy megtérítse a büntetést. Az Index cikke alapján csak többszöri kérdésre mondta el, hogy abból valójában kampányoltak.
Ez egy összetett dolog, tehát nagyon sok ember a Jobbiknak adta, a Jobbiknak a kampányát megtámogassa, Az ÁSZ-bírság és az ÁSZ-nak a büntetése, illetve a Jobbiknak a kormányváltó szándéka, ezek azért ilyen összefüggő dolgok - magyarázkodott Gyöngyösi, majd a következő kérdésre elmondta, hogy valóban kampányoltak a pénzből, ahogy azt az elmúlt időszakban a pártból kizárt Novák Előd is állította.
Kapcsolódó
Ezt a pénzt azoknak, akik azért adták a pénzt, hogy az ÁSZ-bírságot törlesszük belőle, vissza fogja fizetni a párt - ígérte meg a politikus.
Az ügy előzménye, hogy még a választások előtt, a kampányban az Állami Számvevőszék megállapította, 331 milliós tiltott támogatást fogadott el a párt, amit vissza kell fizetniük, és egy ugyanekkora büntetést is kiszabtak a pártra (azaz összesen 662 millió forintot kellene fizetniük azért, mert az ÁSZ szerint a Jobbik "olcsón" jutott plakáthelyhez Simicska Lajos cégeitől).
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze