A szervezet elnöke és alelnöke, Héjj Demeter és Hódos Ferenc emlékeztetett arra, hogy bár az 5 százalékos bekeverési arány (E5) már évekkel ezelőtt megvalósult, az E10-es termékek bevezetését a szabályozás csak megengedi, de nem írja elő, pedig az uniós elvárások miatt célszerű lenne egy év alatt megkétszerezni az arányt - idézi az MTI a Világgazdaságot.
A 2021-ben életbe lépő uniós elvárások szerint 2030-ban minden tagországban akkora lehet az üzemanyag bioetanol-tartalma, mint 2020-ban, de legfeljebb 7 százalék. A hazai arány 5 százalék alatti, de bőven van bioetanol előállítására használtható, eladatlan kukorica, és nagyok a gyártókapacitások is - olvasható a Világgazdaságban.
A régebbi járművekbe viszont kockázatos sok etanolt tartalmazó üzemanyagot tölteni, amelynek előállításához a finomítókban műszaki fejlesztésre is szükség lenne - tették hozzá.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
