A hazai kerékpárút-hálózat 2030-ra megközelíti a 15 ezer kilométert – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Écsen, ahol átadták a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárutat.
Mosóczi László az MTI beszámolója szerint elmondta, hogy az ITM folyamatosan javítja a kerékpáros infrastruktúra feltételeit a településeken belül és azok között is, országszerte mintegy 850 kilométernyi kerékpárút kivitelezését és előkészítését támogatják 50 milliárd forinttal.
A Modern városok program részeként, a tárca támogatásával épült meg a Győrt Pannonhalmával összekötő kerékpárút 18,4 kilométer hosszan, nettó 1,7 milliárd forintból – ismertette az államtitkár.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Pánik után vételi láz: magához tért a techszektor, pattant a bitcoin is
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás