A rendelet a banki csokos hirdetésekben kötelezővé tenné a kormánypropaganda visszatérő elemeinek megjelenítéstét. A szövetség szakmai indokainak figyelembevételével kéri a kormányt a rendelet visszavonására.
Az MRSZ a hirdetések tartalmát egyértelműen a hirdető szuverén területének tartja, hiszen a reklám egy olyan költséges befektetés, amelynek célja, hogy az elérni kívánt hatás révén megtérüljön. Ezért a Magyar Reklámszövetség semmi olyan hatósági kötelezvényt nem tart elfogadhatónak, amely nem a fogyasztó érdekeinek védelmét célozza (mint például a gyógyszerreklámok esetében a kötelező fogyasztói tájékoztatás), mert az akár negatívan is befolyásolhatja a hirdető üzenetét.
A bankokra terhelnék a marketingköltséget
A "Magyar Reformok Működnek - Otthonteremtési Program arculat használatával kapcsolatos jogszabály" alapján a kormány üzenetekre eső kötelező reklámidő, - felület aránya egyértelműen a reklámhatás rovására mehet, mert a megnövekedett hirdetési felület vagy szpot idő egyértelműen növeli a hirdetői költségeket, amely semmiképpen nem elfogadható. Ezen kívül a médiatulajdonosoknak a jelenleg érvényes gyakorlat szerint jogában áll úgynevezett 'második hirdetői felárat' kérni, ha egy hirdetőn kívüli másik termék vagy szolgáltatás is megjelenik a hirdetésében.
Így a kormány nem csak a saját kommunikációja költségviselését hárítja át, hanem akár a többlet költség finanszírozására is kényszeríti a banki szolgáltatókat. Mindezt úgy, hogy a bank ezért semmiféle ellenszolgáltatást nem kap a kormánytól, hiszen a folyósított hitelösszeget a fogyasztó veszi igénybe.
Frissítés! Reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ
A bankok a kormány által biztosított lakáshitelt és a kormány által garantált lakástámogatást árulják és pénzt is keresnek rajta. Amikor a Reklámszövetség megszólal, nem az emberek, hanem a bankok érdekeit képviseli - reagált a Reklámszövetség közleményére a Kormányzati Tájékoztatási Központ.Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Tovább dagad az Epstein-botrány: Bill Gates és Elon Musk neve is szerepel az aktákban
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet