Korunk legmodernebb beruházásai érkeznek Magyarországra, most például Kanadából - írja a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-bejegyzésében. A szimulációs rendszereket fejlesztő CAE csoport több tucatnyi magas képzettséget igénylő munkahelyet hoz létre Budapesten és Veszprémben, mintegy 3,5 milliárd forintnyi beruházással. Az ehhez nyújtott állami támogatásról szóló szerződés véglegesítése még folyamatban van .
Ahogy 2014 óta minden évben, úgy már most biztosra vehető, hogy idén is megdől a beruházási rekord Magyarországon - közölte ezt is a tárcavezető.
A minisztérium is kiadott egy közleményt, ebben idézik Szijjártó Pétert, aki a beruházás bejelentésekor azt mondta:
Soha korábban egyetlen év alatt Magyarországra ennyi beruházás még közel sem érkezet mint az idei esztendőben
A miniszter elmondta azt, is, hogy nemcsak a mennyiségi, hanem a minőségi versenybe is be kell nevezni.
Magyarországra a jelen kor legmodernebb beruházásai érkeznek, legyen szó az elektromos autóiparról vagy a kutatás-fejlesztési tevékenységről
- fogalmazott.
Számításaik szerint már 90 ezer fölé nőtt a kutatás-fejlesztési tevékenységhez kötődő álláshelyek száma hazánkban. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a digitális korszak nagy lehetőséget Magyarország számára, ugyanis már kevésbé lényeges a mérete vagy épp a nyersanyag-vagyona egy-egy országnak.
Ami igazán fontos, az a szellemi teljesítmény, a kreativitás és a digitális tudás
Szijjártó Péter azt is mondta, hogy a ma bejelentett beruházás azért is rendkívül fontos, mert gyakorlatilag a szimuláció az előszobája egy-egy felfedezés gazdasági alkalmazásának. Közölte, hogy a magyar-kanadai kereskedelem értéke az idei év első kilenc hónapjában 28 százalékkal bővült, a magyar export volumene pedig 30 százalékkal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír
Megbénul az egész város: Ferenc pápa temetése mindent felborít

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat

Ausztriának befellegzik, jön a recesszió

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Ez a nyelv egyre fontosabb a munkaerőpiacon
