Megduplázódtak a nettó fizetések a megyék többségében az elmúlt évtizedben, ám a budapesti fizetésekkel összevetve nem csökkent számottevően a vidéki keresetek lemaradása- írja a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Győr-Moson-Sopron megyében például 130 ezer forintról 303 ezer forintra, azaz 131 százalékkal nőttek a nettó keresetek, míg Szabolcs-Szatmár-Beregben 105 ezer forintról csak 196 ezerre mentek fel átlagosan a bérek. Budapesten a 351 ezer forintos nettó több mint a duplája a tíz évvel ezelőtti bérszintnek.
Az ipari keresetek magasabbak a nemzetgazdasági átlagnál, vagyis a több ipar felfelé húzza a területi bérszintet – mondta Matheika Zoltán, a Kopint-Tárki vezető kutatója. Az iparosodottságban Győr-Moson-Sopron megye után a sorban Komárom-Esztergom és Fejér megye következik, amit a fizetési rangsor egy az egyben lekövet. Ami Baranyát, Zalát és Békést illeti, ebből kettő a legkevésbé iparosodott megyék közé tartozik, Zala ipari termelése azonban majdnem közepes szintű.
A keleti országrészben továbbra is alacsonyabbak a keresetek az országosnál. Itt Heves megyében a legmagasabbak a fizetések, az idei első fél évben 270 ezer forint volt az átlagbér.A bérfelzárkózásban nem sokkal lemaradva Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megye következik. Ez utóbbiban 2010-ben még országosan az ötödik legrosszabb fizetést vihették haza a munkavállalók, de az idei első fél évben már több nyugati megyét is megelőzött, nem függetlenül attól, hogy 2010 óta a megye által előállított ipari termelés értéke megháromszorozódott.
Az iparosodottság ugyanakkor önmagában nem magyaráz mindent, például a szintén erős iparral rendelkező Jász-Nagykun-Szolnok megye átlagbérszínvonala (231 ezer forint) viszonylag alacsony, annak ellenére, hogy az egy főre jutó ipari termelési érték a negyedik legmagasabb. Ezt azzal magyarázza a szakértő, hogy az egyes ipari alágak bérszintjei között is jelentősek a különbségek, amit részben a szellemi és a fizikai dolgozók iparáganként eltérő aránya befolyásol.
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére