Petőházi Tamás elmondta, hogy tavaly a rendkívül meleg időjárás miatt több mint egy héttel korábban kezdődött az aratás, idén ez nem valószínű. A korábbi kezdésre akkor van esély, ha az elkövetkezendő két hétben a forróság miatt kényszerérés jelentkezik a növényeknél.
Kiemelte: a csapadékhiány kedvezőtlenül hatott az őszi vetésekre. A késő tavaszi csapadékos időjárás miatt a növényvédelmi munkák is késtek, sok helyen későn tudták csak elvégezni a gyomirtást. A május elejei csapadék jót tett, de annak eloszlása és mennyisége régiónként eltért.
Pusztavámi Márton, a NAK Vas megyei elnöke közölte, hogy mind az őszi káposztarepce, mind az őszi gabonák esetében a májusi csapadékok hatására ígéretes termés mutatkozott, egy rendkívüli meleg azonban ezzel ellentétesen hathat. A megyében őszi búzából a tervezettel megegyezően, hektáronként mintegy 6 tonnás termésre számítanak.
Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint a térségben őszi búzából közepes, átlagos várható, hektáronként legfeljebb 6-6,5 tonna körüli termésre számít.
A száraz időjárás az őszi árpát is megviselte, míg a kalászosok közül a legkritikusabb állapotba a rozstáblák kerültek, abból gyenge-közepes termésátlag várható, addig a zabtermés átlagos-jó lehet. Az őszi káposztarepce állománya a megyében 791 hektáron - főleg Hajdúböszörményben és a bihari térségben - a gyenge kelés és fagykár miatt kipusztult, vagy kitárcsázták a gazdák. A táblák közepes, hektáronként 3-3,5 tonnát kitevő termést jeleznek előre - jegyezte meg a szakember.
A NAK közölte, hogy az idén a búza termőterülete 950 ezer hektár, a repcéé 300 ezer hektár, az őszi árpáé 200 ezer hektár.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Orbán Viktor: az uniós vezetők eldöntötték, Európa háborúba megy
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről