A kormányszóvivő tájékoztatása szerint - amelyet internetes hírforrások idéznek - délután négykor tart tájékoztatót Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szijjártó Péter, miniszterelnöki szóvivő. Az időpont azonban folyamatosan tolódik egyre későbbre. Ezt követően ugyanis 18 óráról tájékoztatott a kormányzati portál, jelenleg már 20 órára teszi az egyeztetés végét.
A mai tanácskozásnak különös aktualitást ad a Moody's-leminősítés, bár az összejövetel időpontja már hetek óta ismert volt a résztvevők körében. Igaz, a múltkori, hasonló találkozó is inkább protokolljellegű volt, ahová a kormányt kritizáló, jobboldalhoz sorolt szakértőket meg sem hívták.
Kapcsolódó
A szeptemberi ülésen Bod Péter Ákos és Járai Zsigmond volt jegybankelnökök, Csaba László akadémikus, Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója, Barcza György, a K&H elemzője, Szász Károly PSZÁF-elnök, Töröcskei István bankár (immár az Államadósság Kezelő Központ vezetője), Sós Lőrinc, a KSH volt elnökhelyettese, Auth Henrik, az MNB volt alelnöke és Arnold Mihály, volt vámparancsnok vett részt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön