Balog Zoltán az M1 műsorában elmondta, hogy felkérte Ónodi Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárt, hogy az ágazat szereplőivel - köztük az orvosi kamarával, a kórházszövetséggel és a szakszervezetekkel - üljön le tárgyalni arról, milyen ütemben és mértékben valósulhat meg a tervezett többlépcsős béremelés az ágazatban.
A miniszter azt szeretné, ha már az idén megkezdhetnék a béremelést, amely aztán 2017-ben és 2018-ban folytatódhatna, és talán egy negyedik lépcsőt is hozzá tudnak tenni, ahogy korábban a tanárok négylépcsős béremelésénél.
Felidézte: tárcáját érintően csak az egészségügyre több száz milliárd forint forrás jut. A köznevelésre is százmilliárd forint feletti összeget vonnak be, de emellett a szociális és kulturális ágazatban is szeretnének béremelést.
Figyelnek az idősebbekre
A miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában az egészségügyi béremelésről azt mondta: az államtitkár a jövő héten kezdik a tárgyalásokat, és a tervek szerint júniusra már pontosan lehet majd tudni, mely területeken mekkora és milyen ütemezésű lesz az emelés. Ha már idén is lesz, akkor ahhoz módosítani kell az idei költségvetést - tette hozzá.
Balog Zoltán szerint a rezidenseknél és a fiatal szakorvosoknál - akik vállalják, hogy az állami egészségügyben dolgoznak - rendben vannak a bérek, most az a cél, hogy az idősebb orvosok bérét felzárkóztassák erre a szintre. Az ápolóknál 3-4 éves bérfelzárkóztatási programot szeretnének, és a szociális dolgozóknál is emelni kell a fizetéseket.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Borzasztó hetek elé néznek a kijeviek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az